Magyar kutatók és vállalatok fejlesztenek ki egy biztonságvédelmi rendszert az ITER nemzetközi fúziós projekt számára. A tört jég belövő úgy lesz kialakítva, hogy gyorsan leállítsa a fúziós reakciót, mielőtt az károsíthatja a berendezés belső falát. A projekt 2,4 millió eurós – átszámítva több mint 850 millió forintos – pályázat révén valósul meg, amelyet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizika Laboratóriuma nyert el több magyar céggel együtt.

A csillagok energiatermelésének földi körülmények között történő megvalósítása immár fél évszázados vágya az emberiségnek. Az Európában jelenleg is épülő ITER berendezés jelentős lépés ezen az úton. Ebben a berendezésben a Nap közepén uralkodó hőmérsékletnél forróbbra hevített, kb. 100 millió °C-os hidrogéngáz ég el héliummá, miközben tízszer több energia keletkezik, mint amennyit az anyag fűtésére elhasználunk. A földi csillagok begyújtásához az emberiség eddigi legkomplexebb berendezését kell megépíteni és üzembe helyezni.

Számítógép generált képek a tört jég belövő rendszer laboratóriumáról az Energiatudományi Kutatóközpontban

A beindítás mellett kritikus fontosságú a berendezés biztonságos leállítása is. A forró anyagba puskagolyó gyorsaságú, mínusz 260 °C-os hidrogénjég lövedéket, másnéven pelletet lőnek. Ez, egy sörétes puskához hasonlóan, kis méretű jégdarabokkal szórja meg a célpontot, funkcióját tekintve, úgy mint egyfajta poroltó. Az elmúlt évtized kutatásainak eredményeképpen Budapesten épülhet meg a belövő berendezés prototípusa. Az EK kutatói a pellet előállításának, gyorsításának és törésének tesztelésével, a kilövőszerkezet mérnöki tervezésével, illetve a szükséges kísérleti és megfigyelési módszerek kifejlesztésével jelentős mértékben hozzájárulnak az ITER későbbi biztonságos üzemeltetéséhez.

Tört jég belövés fényképe a JET tokamakon

Számítógép generált képek a tört jég belövő rendszer laboratóriumáról az Energiatudományi Kutatóközpontban

A berendezés gázrendszere a H-ION Kft, míg a kriogén tervezése a VTMT Kft hozzájárulásával valósul meg,bővítve ezzel a Wigner FK, a C3D Kft., a GEMS Kft. és a Fusion Instruments Kft. által megkezdett magyar ITER hozzájárulás értékét.