Az Európai Kerámia Társaság (ECerS) elnöksége egyhangúlag megválasztotta Dr. Balázsi Katalint „ECerS Fellow” taggá 2021. február 17-i ülésén. Dr. Balázsi az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Energiatudományi Kutatóközpont, Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet, Vékonyrétegfizika laboratóriumának vezetője.

Az Európai Kerámiai Társaságnak (European Ceramic Society, ECerS) 24 európai országban és 3 társult országában több mint 3000 tagja van. Az ECerS célja, hogy összehangolja és elősegítse a kerámia kutatását, főként a tagok, kutatóintézetek, tudományos testületek, illetve a kormányok és egyéb szervek, valamint az Európai Közösség Bizottsága között.

Az ECerS által kétévente választott Fellow tagok a szakterület elismert kutatói és valamelyik ECerS nemzeti kerámia szervezet tagjai. A Fellow (választott tag) elismerés a kerámia művészetek vagy tudományok terén elért kiemelkedő hozzájáruláson alapul; széleskörű és eredményes kutatáson a kerámia tudományban és technológiában, a kerámiaiparhoz kötődő kiemelkedő eredményeihez vagy a Társaságnak által elismert kiemelkedő tevékenységhez.

Balázsi Katalin a második magyar Fellow tag az ECerS történelmében. 2017-ben Dr. Balázsi Csaba érdemelte ki az elismerést elsőként.

Az ünnepélyes átadásra a XVII ECerS konferencia keretében kerül sor, amelyet  2022. júliusában, a lengyelországi Krakkóban rendeznek meg.