Magyar Tudomány Ünnepe az Energiatudományi Kutatóközpontban

A Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) – egy egyhónapos rendezvénysorozat, minden év novemberében – alkalmat kínál arra, hogy a kutatók megmutathassák a szűk szakterületükön kívül levőknek, gyakran laikusoknak is, hogy mivel foglalkoznak és hogy miért teszik ezt. Az Energiatudományi Kutatóközpont évek …

A Clarivate Science 2021-ben mindössze három magyar tudóst sorolt a kiemelten hivatkozottak közé, egyikük a kollégánk.

A Clarivate Science 2021-ben mindössze három magyar tudóst sorolt a highly cited (Kiemelten hivatkozottak) közé. https://recognition.webofscience.com/awards/highly-cited/2021/Fizikából egyedül az ELKH EK MFA munkatársa, Szolnoki Attila tudományos tanácsadó kapta meg a címet, immár harmadik egymást követő évben. Az oklevél elismeri, hogy 2021-ben …

Az EK újabb négy évre a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nukleáris törvényszéki területen kijelölt együttműködő kutatóközpontja

2016 után 2021-től újabb 4 évig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) Nukleáris Törvényszéki Analitikai Együttműködő Központjaként (IAEA Collaborating Centre for Nuclear Forensics) működhet az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK). A kinevezést átadó ünnepségen részt vett Ms. Lydie Evrard főigazgató-helyettes, a NAÜ …

Grafénból készítettek kvantumcsapdát a fénynek az EK kutatói

Az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Tapasztó Levente által vezetett Élvonal kutatócsoportjában először hoztak létre a látható fény frekvenciatartományába eső grafénplazmonokat egy speciális, nanométeres skálán gyűrt grafénszerkezet segítségével. A magyar kutatók vezetésével született eredményeket bemutató publikáció a Nature Nanotechnology című vezető …

Együttműködési megállapodást kötött a TEK és EK

Együttműködési megállapodást kötött 2021. november 10-én az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) a hazai nukleáris védettséget erősítő közös képzések kidolgozása, valamint módszerek és berendezések fejlesztése érdekében. A megállapodás aláírására a KFKI telephelyen került sor, ahol egy rövid …

Földgáz szivárgás érzékelésében hasznosítható mikroméretű gázérzékelőt fejlesztettek az EK kutatói

Földgáz szivárgás érzékelésében hasznosítható mikroméretű gázérzékelőt fejlesztett az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Mikrorendszerek Laboratóriuma és az orosz Nemzeti Nukleáris Kutató Egyetem moszkvai Mérnök Fizikai Intézetének (MEPhI) munkatársai egy magyar-orosz közös támogatású projekt keretében. Az eszköz alapját képező egyenletes felületi hőmérsékletet biztosító …

EK-s kutatók és mérnökök is hozzájárultak a glasgow-i klímakonferencián bemutatásra kerülő ITER projekt fejlesztéseihez

Először mutatják be a jövő potenciális fenntartható energiaforrásának létrehozására irányuló magfúziós kutatásokat a Glasgow-ban megrendezett COP26 klímavédelmi konferencián. Az ITER projektet ma, november 12-én ismertetik a világ vezetőivel. Az ITER-hez kapcsolódó fejlesztésekhez az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Fúziós Plazmafizika és …

EK-s kutatók az idei ELKH tudományos díjazottak között

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága a kutatók anyagi és erkölcsi megbecsülésének kifejezésére alapította meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Díjat és a fiatal kutatók elismerésére szolgáló Bárány Róbert Díjat, ezenfelül elindította a kutató professor emeritus címek adományozását. A 2021. …